Fedezd fel Hollandiát!

Rejtett kincsek kalandvágyó turistáknak

Tudományról vagányan - Science Centre Delft

2016. március 24. 11:00 - priya

Az amszterdami Nemo Science Centre-ről már írtunk, és nemrégiben meglátogattuk a delfti műszaki egyetem tudományos múzeumát/játszóházát is. A Science Centre Delft lényegesen kisebb, mint amszterdami párja, és elsősorban idősebb (9 év feletti) gyerekeknek és szüleiknek ajánlanám jó szívvel. Nagyszerű, hogy általában vannak a tudományos központban egyetemi diákok, akik segítenek elindítani egy-egy kísérletet/játékot, illetve a tudományokban kevésbé jártas földi halandóknak is el tudják magyarázni a dolgok működési elvét.

rtemagicc_amazing_technology_room_jpg.jpg

A kép forrása: a Science Centre Delft honlapja

Ahogy honlapjukon írják, az 'Elképesztő Technológia' teremben sok olyan kiállítási tárgy van, mely kiváltja belőlünk a "wow" hatást, és biztos vagyok benne, hogy a gyerekek a repülés- illetve autóvezetés szimulátortól sem fordulnak el duzzogva. Virtuális túra a múzeumban itt, videó a viharálló esernyőről, melyet a múzeumban is tesztelhetsz: itt

Számunkra a legizgalmasabb a földrengés szoba volt, ahol először épületeket lehet alkotni műanyag-, fém- és gumielemekből, majd egy mozgó padló segítségével képesek vagyunk földrengést szimulálni, és megfigyelni, meddig bírja az építményünk. A legtöbb időt abban a teremben töltöttük, ahol új szemlélettel lehet felhőkarcolókat tervezni - hihetetlen mennyiségű fehér legoelemből. A cél az, hogy az épületek legyenek olyan nyitottak, amennyire csak lehetséges. Íme néhány példa:

imag2779.jpg

imag2781.jpg

imag2783.jpg
Honlap angolul: http://www.sciencecentre.tudelft.nl/en

Milyen korosztálynak? 9 éves kortól

Helyszín, megközelíthetőség: ***** Delft városközpont

Szolgáltatások: a bejáratnál, a jegypénztárral szemben frissítő italok lehet vásárolni automatából; ruhatár (zárható szekrényekkel); kerekesszékkel bejárható; ajándékbolt van

Kedvezmények: 8 éves korig ingyenes, akárcsak Museum Card, Delftpas, Rotterdampas használatával

Internetes jegyrendelés: Nem

Kedvenc élményeink: Földrengés szoba, Lego szoba

Tipp: Ha itt jársz, ne hagyd ki a botanikus kertet sem, a szomszédban van!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fedezdfelhollandiat.blog.hu/api/trackback/id/tr948520074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása